#Scheiring Gábor

Scheiring Gábor a Politicóban: Láttam, mit csinált Orbán, ezért tudom, hogyan kell megállítani Trumpot
 

Scheiring Gábor a Politicóban: Láttam, mit csinált Orbán, ezért tudom, hogyan kell megállítani Trumpot

Scheiring, aki az LMP, majd a Párbeszéd országgyűlési képviselője volt, és aki jelenleg a Georgetowni Egyetem katari kampuszán tanít, azt írja a Politicón, hogy ha valaki le akarja fékezni az autokrácia gépezetét, annak először meg kell értenie az egész konstrukció működését. A politikatudós szerint a magyarországi példa legfontosabb tanulsága, hogy a demokráciát nem azzal kell védeni, hogy beszélünk róla, hanem azzal, hogy megvédjük az embereket.

hvg360 hvg360

Ekkora emberveszteség a II. világháború óta nem érte Magyarországot
 

Ekkora emberveszteség a II. világháború óta nem érte Magyarországot

A közmunkarendszer felduzzasztása együtt jár a munkahelyek színvonalának lerontásával, és ennek komoly szerepe van ösztönzőként az országból való elvándorlásban - hangzott el a Politikatörténeti Alapítványnak azon a beszélgetéssorozatán, amely a „25 év után” címet viseli, és amely a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadot elemzi baloldali szakértők bevonásával. Ezúttal Balázs Péter volt külügyminiszter és Magyarország első EU-biztosa, Andor László, aki szintén brüsszeli ex-biztos, illetve Pitti Zoltán, az adóhivatal korábbi elnöke adott lehangoló elemzést az elmúlt 25 – és különösen az utolsó öt év – gazdaságpolitikájáról és külgazdasági stratégiájáról. Nem meglepő módon ostorozták az Orbán-kormányt.

hvg.hu hvg.hu

Megvan Orbán legyőzésének titka
 

Megvan Orbán legyőzésének titka

Az, hogy a Demokratikus Koalíció esetleges helye hol lesz a baloldali összefogásban, nehezen megjósolható, mivel Gyurcsány Ferenc mást mond a hét elején, mint a hét végén – nyilatkozta Kovács László volt külügyminiszter és MSZP-elnök azok után, hogy a hvg.hu-nak Lendvai Ildikó meglebegtette, hogy Gyurcsányék miatt újranyitják az MSZP és az Együtt–PM között kötött választási szövetséget. Baja Ferenc szerint Lendvainak meg kellene fontolnia, hogy mit mond a sajtónak. Baja azt is pontosan elmondta, mi kell Orbán Viktor legyőzéséhez. Nézze meg videónkat!

hvg.hu hvg.hu


Együtt-PM: Orbán hobbijaira mennek el a milliárdok
 

Együtt-PM: Orbán hobbijaira mennek el a milliárdok

Az Együtt-PM szerint a költségvetés kedden elfogadott módosításával a kormánypártok "súlyos milliárdokat találtak Orbán Viktor hobbijaira, pazarló beruházásaira", de a fogyatékkal élő gyermekekre, az iskolákra és a pedagógusokra nem jutnak érdemi források - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.

MTI MTI